Őszi Esti Séták az állatkertben

Őszi Esti Séták az állatkertben
image

Őszi Esti Sétára hívunk különleges alkalmakhoz kapcsolódóan! A Nagyerdő fái alatt minden évszaknak megvan a maga varázsa, így a hamarosan véget érő fergeteges nyári főszezont követően idén is Őszi Esti Sétákra várjuk az állatvilág és az exkluzív élmények iránt érdeklődőket, ezúttal a szeptember 16-i Nemzetközi Vöröspanda-napon és október 7-én az Állatok Világhete alkalmából.

 

A tökéletes őszi kirándulóidő beköszöntével megrendezett program szeptember 16-i alkalmának fókuszában Maci, Pandita és júniusban született első utódjuk, Mei áll majd, de zoopedagógusok és állatgondozók segítségével többi ázsiai lakónk őszi és esti életével is megismerkedhettek majd, legyen szó a portyájuk közben is megcsodálható nagymacskákról vagy a Gibbonház idén érkezett új jövevényeiről, a krokodilfarkú bütykösgyíkokról és a vietnámi barlangi gekkókról.

 

Immár sokéves hagyomány, hogy egy teljes héten át ünnepeljük október elején az Állatok Világnapját, most először pedig október 7-én tematikus vezetett séta keretében is bepillantást nyerhettek a nemzetközi fajmegőrzési programok működésébe és a felelős állattartás fontosságába a nálunk élő veszélyeztetett fajok és akár testközelből is megismerhető házikedvencek segítségével.

 

A páratlan élményben szeptember 16-án, 18:00 és 21:00 között, illetve október 7-én, 17:00 és 20:00 között lehet részetek. Mindkét tematikus sétára 30 db belépő váltható online elővételben 6800 Ft-os egységáron, további 10 db pedig a helyszínen fejenként 7800 Ft-ért. Az egész estés exkluzív programon alkalomhoz illő harapnivaló és frissítő is vár majd benneteket a Samburu panorámateraszon!